SPIRITUALIS FELEBREDES

„Hamarosan, drága lelkek, felébredtek, és visszaemlékeztek az Ősi Földre. Felbukkannak bennetek az emlékek azokról az időkről, amikor a Föld még Egy volt. Igen, drága lélek, földi létezésetek ezen ciklusának kezdetén csak a föld és az óceán létezett"



A Föld és mi Emberek egy olyan kivételes átalakuláson megyünk keresztül, amelyre még sem a bolygó, sem pedig az emberek történelmében soha nem volt példa.

 Rendkívüli élet ez ma a földi ember számára, megismerni a teremtés folyamatait, saját teremtő nagyságunkat, az Univerzum általunk eddig ismeretlen erőivel összefogva megélni megküzdeni ezt a hallatlanul izgalmas felemelő feladatot.

Már az eredendő Terv is az volt, hogy a bolygónk egy Fényváros legyen, egy kozmikus információs központ, és biológiai könyvtár. A Felemelkedés során egy nagyon mély szellemi érés által, most megvalósulhat ez a Terv, velünk, általunk.
Így a Felemelkedés folyamata, nem "belügy" hanem az egész Univerzumot érintő változás, melyet nemcsak szellemi, hanem fizikai folyamatok is kísérnek a Galaxisban éppen úgy, ahogy bennünk, emberekben ill. szeretett Földünkön.

A folyamat lényege a szellemi érés, fejlődés, és mint minden fejlődést ezt is meg kell, hogy előzzön egy tisztulás, és ez is igaz a bolygóra éppen úgy, ahogy ránk, emberekre is. Nem is lehet ezeket a folyamatokat szétválasztani.

És ahogy Gaia leveti magáról mindazt, ami visszatartja a Felemelkedésben, mindazt, ami elmérgezte a testét, ugyan úgy meg kell ezt tenni nekünk embereknek is.
A kollektív és egyéni tudattalanból, lelkünk legmélyebb szakadékából kell felszínre hoznunk sok olyan dolgot, melyek nagyon hosszú ideig rejtőzködtek. Szükséges mindez azért, hogy meggyógyuljanak, átalakuljanak, megtisztuljanak, hogy ne legyünk a tudattalan erők áldozatai.


Korunk valódi történései bennünk zajlanak, ezért nagyon fontos, hogy belülre figyeljünk. Tudom, hogy nem könnyű, hisz az ellenerők aktívan működnek, hogy eltereljék a figyelmet saját magunkról, a valódi történésekről.


 Teszik ezt fizikai szinten, például mesterségesen fenntartott válsághelyzetekkel, amit a média igyekszik még jobban elferdíteni és felnagyítani. Hamis értékrendekkel, melyekkel a reklámok manipulálnak,de a szellemi erők közül sem mindegyik szolgálja a Felemelkedést.



A legnagyobb béklyó az emberiségen azonban, az a mesterségesen fenntartott félelem, amely nagyon mélyen befészkelte magát minden sejtünkbe, a lelkünk legmélyére.
Nem merünk a saját értékrendünk szerint élni, a legrosszabb, ha ki sem alakítjuk ezt az értékrendet, mert csak az számít, amit elvárnak tőlünk, meg akarunk felelni, mert ki vagyunk éhezve a szeretetre és - tévesen - azt hisszük, ha "megfelelünk" akkor szeretni fognak.


El kell engednünk a félelmet, bűntudatot, a kishitűséget, a haragot, azokat a játszmákat, amelyeket idáig játszottunk, mert innentől csak nyíltan, őszintén, szívünket kitárva fordulhatunk a világ és egymás felé.


Igen, ez nem veszélytelen, sebezhetőbbé tesz, de pont ebben a sebezhetőségben rejlik az erőnk is, mert ezáltal bontjuk le a szívünket beburkoló korlátot. Mélyebben és többet érzünk, mint valaha, de ha elengedjük az érzelmi torzulásainkat, éppen ez segít majd, hogy jobban megtartsuk az egyensúlyt a legnagyobb érzelmi viharokban is.



Szeresd önmagad, azt a csodálatos létezőt, aki vagy. Tégy meg mindent önmagadért, és ne feledd, hogy minden cselekedeted, érzésed, gondolatod hatással van a többi emberre, és az egész Univerzumra.


Elérkezett az idő, hogy felébredjünk sok évezredes Csipkerózsika-álmunkból, és azzá a teremtő létezővé váljunk, akik mindig is voltunk.
Fel kell szabadítanunk elnyomott, száműzött lélekrészeinket, integrálnunk kell testesüléseken át sérült sorsainkat, elfogadni a létezésből száműzött, számunkra nem tetsző részeinket.


Nehéz és nemes feladat megismerni saját Igazi Önvalónkat, és megengedni magunknak, hogy bepillantsunk a létezés misztériumába.

Az út bizony hepehupás, rögökkel tarkított, talán olykor nem is veszélytelen de megérettünk rá, hogy feléledjen bennünk minden ősi tudás, hogy meghalljuk a régi korok üzenetét, hogy érezzük csillagvilágok érintését, melyekből valaha, mi magunk is kiszakadtunk, önként vállalva az utazást, tapasztalást. És úgy gondolom, hogy eljött az ideje az "összegzésnek". 

A Felemelkedés folyamatában a megváltozott energiákhoz nem csak lelkileg, hanem testileg is alkalmazkodnunk kell, ami gyakran okoz fizikai rosszulléteket. Igen gyakori a szédülés, hányinger, általános gyengeség érzése, a depresszív, ill. apatikus hangulati időszakok, a tisztulással járó tünet együttesek, gyulladásos folyamatok, fejfájások.

Egyénenként változó, ahogyan a felfokozott energiákra reagálunk, de bármilyen fizikai tünet legyen is, nagyon fontos, hogy figyeljünk a táplálkozásra, a megfelelő folyadékbevitelre, és nagyon lényeges a rendszeres - lehetőleg szabadban történő - mozgás!
Jó lenne annyi időt tölteni a szabadban - erdőn, hegyen víz mellett, amennyit csak tudunk.


A Földünk energiái segítenek ezekben a folyamatokban, mint, ahogy mi is segítjük Földanyát a saját tisztulásunk által.



Sokan érezhetik közülünk, hogy érzékei sokkal finomabban működnek, felerősödtek a megérzései, szokatlan gondolatok, képek törnek be a mindennapjaiba. Hajlamosak vagyunk félelemmel reagálni, felerősödhetnek a szorongások, a neurotikus, vagy a pszichotikus határát súroló tünetek. Engedjétek magatoknak megélni ezeket a folyamatokat, még ha néha nehezek, ijesztőek is lehetnek.


 Kérjetek segítséget, ha szükségét érzitek, és lehetőleg kerüljétek a gyógyszeres terápiákat. Nem állítom, hogy kivételes esetekben átmenetileg nem lehet szükség olykor a gyógyszeres támogatásra, de hiszem, hogy megfelelő terapeuta, és a kliens kellő nyitottsága mellett ez elkerülhető.


Oda kell figyelni a test jelzéseire, megérteni az üzeneteit és megtenni mindent önmagunkért.


Előtérbe kerülnek a lélek feldolgozatlan sérülései, a megbocsátás, a múlt mintáinak az elengedése, hogy a személyiség minél előbb képes legyen újra strukturálódni.
Elengedhetetlenül fontos az egyén hozzáállása! Akarni kell az elengedést, kinyilatkoztatni a hajlandóságunkat a folyamat megélése iránt. Ez ugyanis egyedül a mi kezünkben van.



Elmúlt azaz idő, amikor azt mondhattam, hogy "minden úgy van, ahogy lenni kell!"


Az új korszak új emberének tudatosan kell választania, felelősséggel élnie szabad akaratát. A mondat ezentúl így kell, hogy hangozzon: "Amit megtapasztalok, azt én teremtettem, az vagyok, ami körülvesz, a környezetem engem tükröz."








Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 1
Heti: 8
Havi: 8
Össz.: 13 510

Látogatottság növelés
Oldal: MI IS AZ A FELEMELKEDES
SPIRITUALIS FELEBREDES - © 2008 - 2024 - ujfold.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »